Halo, illetve, ahogy az olaszok szokták mondani: Pronto! Az alaptörténet nem éppen kimagasló újdonság, inkább egy szokványos, mentsük meg az emberiséget sztorihoz hasonlít. No, de kérem, a hangulat! Az valami lebilincselő.

Ez magyarul annyit tesz: Kész! Azt, hogy a taljánok miért így veszik fel a telefont nem tudom és nem is kapcsolódik szorosan a témához; az viszont már inkább lényeges, hogy a HALO már 2001-óta boldogítja az Xbox-osok táborát, -sőt sokan talán pont ezért csatlakoztak hozzájuk- míg nekünk meg kellett várnunk a 2003-at, hogy végre PC-n is kipróbálhassuk. Nem mondom, jó dolog, hogy egyáltalán hozzájutottunk, de az, hogy megérte-e ennyit vágyakozni, az alábbi sorokból derül ki. Addig is annyi bizonyos, hogy míg PC-n kijátszuk az 1-t, addig konzolon hamarosan jön a folytatás... Ehhez nem szeretnék túl sokat hozzáfűzni, a konzekvenciákat vonja le mindenki magának, de két év alatt -pestiesen szólva - "sok víz lefolyik a Dunán", azaz ami egykor átütő siker volt, nem biztos, hogy régi ragyogásában tud ismét tündökölni.

Mielőtt túlságosan beletemetkeznénk a múltba, vagy ábrándos tekintettel a jövőt kémlelnénk (HALO 2), először nem ártana tisztázni, hogy mi is az a HALO (azon kívül, hogy pronto :-)) ?! A válasz egyszerű, egy bolygó, mely alakjában inkább hasonlít a Szaturnuszra, semmint a Földre. Ez lesz utazásunk célpontja, amit valljuk be, nem önként kerestünk! A történet lényege, hogy Őszpillér nevű űrhajónkat a legkevésbé humánus idegen lények megtámadják, így a hajó kapitánya kényszerleszállást hajt végre a HALO-n. Persze ezek után joggal merül fel mindenkiben az ősi kérdés: na de ki vagyok én? Van egy jó hírem: a "Nagyfőnök"! :-) Tökéletes személyleírással nem tudok szolgálni, mert alakunkat végig egy nagyon hasznos páncél fedi, ám a legenda szerint egy híres vezetőből lettünk klónozva és egész gyerekkorunkban a harcra készítettek fel minket. A sztorit alátámasztani látszik az a nem elhanyagolható tény, hogy ahol hősünk feltűnik, ott a közkatonák (halandók) gondolkodás nélkül a szolgálatába állnak, fedezik, erejüket meghaladva harcolnak. Ettől függetlenül a játék FPS, azaz First Person Shooting, mert parancsokat, külön taktikai utasításokat nem tudunk osztogatni embereink számára, de az MI-nak köszönhetően nem is feltétlenül szükséges, mert maguktól is tudják a dolgukat. Azt kicsit sajnálom, hogy az ütközetek során elszenvedett sérüléseiket nem tudom gyógyítani, - mert néha elkél a segítség - illetve nincs még fele annyira jó páncélzatuk sem, mint nekem, de ettől vagyok én a "Főnök". Az elektro-mágneses öltözék kellő védelmet nyújt a lövésekkel szemben, sőt ha lemerülni látszik az energia szintje, akkor egy-két másodperces szünet után megnyugtató, búgú hanggal újratöltődik. Egyéb segítséget is kapunk Cortana "személyében", aki az űrhajó MI-ját testesíti meg, majd sejtelmes hangon navigál a későbbiekben.

Nos el is kél ennyi plussz, mert az "ellen" ellen :-) nem egyszerű felvenni a harcot. Rögtön az elején felrántják a "hűtő" fedelét és sietve lecsekkolnak minket, hogy minél gyorsabban jussunk el a kapitányhoz, miközben az idegenek a hajót támadják. A dolog pikantériája, hogy mindezt fegyvertelenül kell végrehajtani. A találkozást követően kapjuk meg Cortanát és azt az utasítást, hogy irány a bolygó felszíne! Itt aztán közelebbi "kapcsolatot" létesíthetünk az összes undormányos-furmányos földön kívülivel. Nézzük az Ő evolúciójukat: elsőként a vöröses, alacsony, alattomos lényekkel kezdeném, akik csapatban vonulnak, de ha szétcsapunk köztük, akkor sikoltozva, kezük-lábuk hátracsapva rohannak előlünk egészen addig, amíg vagy egy nagyobb társat, vagy egy szabad tüzérségi ágyút nem találnak, amivel visszavághatnak. Tehát kicsik, könnyű őket kilőni, de alattomosak és nem teljesen hülyék, ezért oda kell rájuk is figyelni. A "mokány legény" párja már veszélyesebb. Inkább emberi magassága, energia páncélja és jobb fegyvere van. Ezek a típusok már nem azok a szaladós fajták, hanem bátran nekünk rontanak, sőt legszívesebben puszta ököllel vernének péppé, ráadásul az őket körülvevő hozzánk hasonlatos páncél miatt, ezeket a lényeket már nehezebb legyűrni. Utánuk jönnek a gyíkemberek. Ők valamivel kisebbek, de nagyon fürgék és szorgosan kapkodják testük elé a pajzsukat, ami komolyabb feladat elé állít abban, hogy elpusztítsuk őket. Végül ellenségünk legrangosabb kihívója egy zömök, lassú, ámde halálosan veszélyes sugárkezelt sünre emlékeztet. Eltalálni nem nehéz, de nem egyszer kell! Igencsak golyóálló figura, sőt az ő fegyverzete a legdurvább. Zöld plazmaágyújával semmi pillanat alatt roppanthatja össze páncélunkat, ha nem vagyunk elég fürgék.

Minél több időt vagyunk a HALO-n, annál inkább rá kell döbbennünk, hogy a földi szabályok egyre kevésbé érvényesek. Itt ugyanis egyáltalán nem igaz az, hogy ellenségem ellensége az én szövetségesem, mert bár megjelenik egy új faj a játékban, de nekik eszük ágában sincs velünk kooperálni. Ezek a lények parazitaként rátapadnak a gazdatestre és röpke átkalibrálás után máris élő-halottat csinálnak társainkból, akik cserébe "agyatlanul" támadnak ránk. Öröm az ürömben, hogy nemcsak velünk, de ellenfelünkkel is hasonlóan bánnak el, ha egyszer megtámadják őket. Ebből következik; a játék során belebotlunk olyan szituációkba is, amikor a földön kívüliek nem minket, hanem egymást gyilkolják és ilyenkor csak rajtunk áll, hogy bíráskodunk, vagy inkább hulljon a férgese jelszóval, beállunk mi is ritkítani. Amikor már azt hinnénk, hogy megpróbáltatásaink lassacskán véget érnek, kiderül, hogy van még egy elsöprendő sereg. Ezek a ...... (bocs, de ezt inkább személyesen érdemes megtapasztalni). ;-)

Az előbbiekből látszik, hogy nem csak az számít, hogy kinek gyorsabb a mutatóujja, ugyanis a szoftver kiváló MI-val lett megáldva. Persze ami két évvel ezelőtt merőben újnak számított, az mára inkább megszokottá vált, illetve a többiek felnőttek a feladathoz. Mindezek ellenére az átlaghoz képest még így magasnak mondható az ellenség "IQ"-ja. Fedezékből lőnek, megkerülnek, ha nem figyelünk stb., de ami még mindig példamutató, hogy összehangolt csoportokban támadnak.

No, de nézzük a járműveket, mert a Halo-ban belőlük is van egy pár! Először egy strapabíró terepjáróval, a warthoggal ismerkedünk meg. Ez egy majdnem teljesen nyitott katonai dzsip, amiben adottságainál fogva, könnyen eltalálhatnak minket, de hatalmas előnye, hogy maga a járgány elnyűhetetlen. Irányításához sem szükséges C, vagy E kategóriás jogosítvány, mivel az előre-hátra gombokkal és az egérrel egész könnyen ráérzünk a vezetés ízére. Ha netán mégis sikerülne a feje tetejére állítani, akkor sem jön el a világ vége, mert hősünk egy heroikus mozdulattal lazán helyrebillenti. További extraként kapunk egy géppuskást is, akivel közösen jókora veszteséget okozhatunk az alieneknek, sőt, az anyósülésen még egy gépfegyveres biztosíthatja a kellemes utazást. Ha a warthogot már kellőképpen kiélveztük, jöhet a tank. Ezt, a nagyra becsült idegenektől lehet lenyúlni, de higgyétek el, megéri! Ezzel a dzsiphez képest ötször nagyobb rést üthetünk a támadók harcvonalán és mellesleg csapatszállítónak sem utolsó, mivel összesen hat ember foglalhat még helyet rajta, akik szintén nem ölbe tett kézzel várják az ellenséget. De ne legyünk ennyire földhözragadtak! ;-) Akár a légtér uraivá is válhatunk a Szellem nevű, ugyancsak eltulajdonított siklómotorral, és nagyobb testvérével, a Kísértettel.

Mit látunk mindebből? Egy 2001-ben konzolra kiadott játék feltupírozott változatát, ami a legújabb FPS-kel ugyan nem veszi fel a versenyt (pl. UT 2003), de tisztes helytállást garantál. Nekem kifejezetten tetszett az, ahogy a harc során nem milliónyi véres cafat robban a levegőbe, hanem viszonylag életszerűen rogynak össze az ellenfelek a halálos csapás után. Egy-egy plazmagránát elhajítása is szépen megkoreografált módon zajlik. A robbanást követő füstfüggöny mögül komikusan repülnek elő a különböző plazmaágyúk és egyéb barátságos, bolygóközi kommunikációt segítő eszközök. ;-) Mindezek tetejébe, a járművek formája és mozgása sem rugaszkodott el annyira a valóságtól, így egészen életszerű képet kapunk.

A hangoskodás szintén nem rossz. A csaták közben más-más fegyverek töltetei eltérő hanggal süvítenek el a fülünk mellett, a járművek is realisztikusan pöfögnek, zúgnak, suhannak és az idegenek, fajtól függően, szintén különböző frekvencián kommunikálnak. Cortana szavai is megnyugtatóan hatnak, bármit is mondjék. ;-) Pajzsunk energiájának csökkenését külön hanggal jelzik, és a végső stádiumot a szokásos, erősödő szívverés mutatja. Ha ekkor nem jutunk gyorsan néhány szabad másodperchez, netán egy elsősegély csomaghoz, egy idegen "földöntúli" kacaja kísér az utolsó intergalaktikus utazásra. Egyedül azt sajnálom, hogy a roham alatt felerősödő zene túl későn indul, és nem kifejezetten intenzív.

Az irányíthatósággal nem lehet gondunk, ha a jól bevált FPS stratégiát alkalmazva, billentyűzet és egér segítségével navigáljuk hősünket. Az egyes szállító-és repülőeszközök vezérlését is hamar meg lehet szokni. A játék e téren abszolút átlagos.

Összegezve: Az alaptörténet nem az a kimagasló újdonság, inkább egy szokványos, mentsük meg az emberiséget sztorihoz hasonlít. Nincs ebben semmi kivetnivaló, az ilyen jellegű FPS-ekben ez adhat lelkierőt az idegenek leküzdésére. Az MI még megállja a helyét, de nem az a forradalmi áttörés, ami 2001-ben volt a konzolosos megjelenéskor. A lények kellően megszerkesztettek, de az azóta piacra került játékokban már volt szerencsénk a különböző járgányok kipróbálására (pl. Battlefield 1942). A grafika szép, de itt éreződik igazából az Xboxos átirat hátránya, mert a gyors, kissé felületes átdolgozás következményeképp egy erőmű kell ahhoz, hogy mindent kellő részletességgel láthassunk. A hangok és az irányíthatóság majdnem tökéletes, csak a roham idején lehetne valamivel dinamikusabb a hanghatás, hogy kicsit jobban felpörgesse a "Nagyfőnököt". Mindezeket figyelembe véve egy kellemes, kissé konzolszagú játékkal állunk szemben, amit az idő vasfoga valamelyest megrágott, de még így sem kell elbújnia a jelenleg piacon lévő FPS-ek mögött. Ajánlom, egyszer próbáljátok ki, némi konfig tuning után... ;-)

forrás:pclife